
![]()
Gyakornok program
„Hiszem, hogy vállalatunk fontos szerepet tölt be Magyarország versenyképességének javításában, amikor részt vállal a fiatal munkaerő fejlesztésében!”
(Szolyák Tamás - ügyvezető igazgató)
A Novartis Hungária 2004. szeptemberében, felsőfokú tanulmányokat folytató diákok részvételével,
„Nova Generatio” néven elindította saját gyakornok programját.
A program célja, hogy a hozzánk kerülő tehetséges fiatalok az egyéves gyakorlati idő alatt olyan szakmai tapasztalatokat szerezzenek, melyeket később mind az iskolában, mind szakmai pályafutásuk során hasznosítani tudnak majd. A program elindításának másik kiemelt célja vállalati utánpótlás-nevelésünk hatékonyságának javítása.
Programunk hossza 12 hónap, mely során a résztvevők lehetőséget kapnak a gyógyszeripar egyik kiemelkedő szerepet betöltő vállalatának megismerésére. Bekapcsolódnak a napi munkavégzésbe, projekt-teamek tagjaivá válnak, aktívan támogatják a Novartis üzleti sikereit, terveinek megvalósulását.
Minden gyakornok tevékenységét egy-egy Novartis menedzser, ún. „coach” irányítja, aki rendszerint közvetlen felettese, és Ő felel saját gyakornoka szakmai fejlődéséért, a sikeres munkavégzéshez szükséges valamennyi támogatás biztosításáért.
A programba kerülés feltételei:
-
Aktív hallgatói jogviszony valamely felsőoktatási intézményben,
gazdálkodási / üzleti / pénzügyi / orvosi / humán erőforrás szakirányon -
Jó kommunikációs készség
-
Folyékony angol nyelvtudás (írásban és szóban egyaránt)
-
Jó problémamegoldó készség
-
Szaktárgyakból elért jó eredmény
A kiválasztás folyamata:
A programra jelentkezők előre tervezett, alapos kiválasztási folyamaton esnek át.
A beérkezett jelentkezéseket a HR osztályon az elvárt feltételek szerint szelektálják, majd az egyes szakmai vezetőkkel egyeztetve hívják be a jelölteket a kétfordulós kiválasztási folyamat lépéseire.
A kiválasztási folyamat végén, az interjúk és a feladatok megoldása során mutatott teljesítmény alapján a szakmai vezetők a HR osztállyal közösen döntenek a programba kerülők személyéről.
A programban legjobban teljesítő(k) számára nyitva áll a lehetőség arra, hogy a Novartis csapatát tovább erősítve kezdjenek hozzá egy ígéretes karrier építéséhez!
Novartis Betegegyesületi Nap

Novartis Egészségnap a törődés és gyógyítás jegyében - A magyarországi betegszervezetek első országos találkozója
Szervezeti Magatartás-Kódex

Az üzleti tisztesség, a felelősségteljes üzleti gyakorlat a Novartis sikerének kulcsa.
Töltse le a Novartis Szervezeti Magatartás-Kódexét ›
(0.15 MB)